Egy nagyon kedves barátom felkérésére fotóztam a családját. Frissen született babával, két másik, picit idősebb kópéval ez igen nagy kihívás volt, de azért sikerült meglépni.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat, hiszen szerepelhettek, roppant fontosak voltak. 😀
Éppen Apát és Anyát készültem fotózni a legkisebbel. Mindent szépen beállítottam a gépen, a vakun, mikor Laura a fent látható módon betoppant a képbe. Hát ha már ott volt, átfókuszáltam és nyomtam a gombot.
Igen ám, de a vaku erőssége a tőlem két méterre ülőkre volt optimalizálva. Ergo a tőlem fél méterre lévő Laurára ez nagyon erős villanás volt.
Szerencsére a képszerkesztő programban annyi kihozható volt a képből, hogy egy kis varázslással – semmi extra, csak a fények, árnyékok – menthető lett a kép. Igaz csak fekete-fehérben tudtam “menteni”. De nagyon tetszik nekem is és a családnak is.